(A képet mesterséges intelligencia készítette.)
a tavasz szellője finoman körbefon,
selymes érintése simítja a reggel álmát.
A kávé gőze, akár a tó párája,
lágyan körülölel,
melegsége összeolvad lelkem csendjével.
Minden kortyban ott rejtőzik a nyugalom,
akár a reggel első suttogása,
csak nekem szólva.
A víz fodrai mesélnek,
táncukban a napfény szikrái játszanak,
s minden, ami valaha fájt,
most észrevétlen szétfoszlik.
A múlt emléke csak porszem a távolban,
a jelen tiszta, áttetsző,
bennem újra éled a béke.
A szellő halk simogatása,
a tó csendes lüktetése,
a reggel derűje mind egyetlen érintéssé válik,
suttogja: létezz, szeress, és engedd el, ami fáj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése