Elfáradt élet

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Elfáradt életem, mint őszi falevél,

Melyet a szél könnyedén elvisz,

Minden lépés, minden nap, egy újabb teher,

A világ súlya rajtam pihen.

 

Hosszú volt az út, amit bejártam,

Sokszor elestem, mégis felálltam,

De most már nincs erőm tovább,

Az álmok mind elhalnak, szerte foszlanak.

 

Szívem már nem dobog úgy, mint régen,

A szeretet, mit adtam, mind elveszett,

Minden küzdelem, amit vívtam,

Csak egy újabb seb lett a szívemen.

 

A fájdalom suttog, halk és mély,

De lelkem terhe sokkal nehezebb,

A világ, amit oly sokáig kerestem,

Ma már csak homályos, távoli emlék.

 

Az élet, mit valaha csodáltam,

Most csak egy messzi, elérhetetlen vágy,

Ami bennem élt, és ami hajtott,

Most csendben elszáll, és velem elhal.

 

Ami maradt, már nem én vagyok,

Csak egy árnyék, mi próbál tovább élni,

Elfáradtam, már nem kérdezem,

Miért?

Csak várom, hogy elengedjen a földi lét,

A csendbe, mélybe, hol végre pihenhetek.

 

Lelkemet minden fájdalom sújtja.

Talán van még remény,

Hogy egyszer végre megtalálom a békét,

Egy helyet, hol elhalkul a fájdalom,

És a múlt, mint szél, elillan, csendben.