A két szív története

 

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Volt egyszer egy különleges világ, ahol minden szív a saját fényével világított. A ragyogó szívek fényesen tündököltek, míg a sebzettek fénye alig pislákolt. Ebben a világban élt egy sebzett szív, amely körül csak száradt, tüskés bokrok nőttek. A szív belsejében mély sebek húzódtak, és bár valaha álmokat és vágyakat rejtett, ezek már rég elvesztek a fájdalom és csalódás sötétjében.

A szív gazdája gyakran sírt, mert úgy érezte, hogy a környezete soha nem fogadja el. Egy nap azonban, amikor már szinte reményt vesztett, találkozott egy másik szívvel, amely olyan fényesen ragyogott, hogy elűzte körülötte a sötétséget. A ragyogó szív körül virágok nyíltak, és minden lépését harmónia kísérte.

– Te mitől ragyogsz ilyen fényesen? – kérdezte a sebzett szív. Hangjában vágyakozás és hitetlenség keveredett.

– A szeretettől – válaszolta egyszerűen a ragyogó szív.

– De hogyan? Honnan van benned ennyi szeretet? – faggatta tovább a sebzett szív.

– Önmagamból. Azt tanultam meg, hogy ha szeretem önmagamat, a fényem újra és újra fellobban – mondta a ragyogó szív, mosolyogva.

– Megtanítanád nekem is? – kérte halkan a sebzett szív, akinek fénye most még inkább halványult.

– Szívesen. De neked kell kitartónak lenned – hangzott a válasz.

A sebzett szív és a ragyogó szív együtt töltötték az időt. Az első napok nehezek voltak. A sebzett szív gyakran elkeseredett, úgy érezte, képtelen megtanulni szeretni önmagát. Egy éjszaka különösen sötét volt körülötte, és már-már feladta volna. Ekkor a ragyogó szív közelebb lépett, és a saját fényéből egy „szeretetmagot” ültetett a sebzett szív kertjébe.

– Ez csak egy mag. Nem nő meg azonnal, de ha ápolod, lassan gyökeret ereszt, és szárba szökken – mondta, majd visszalépett a virágai közé.

Ahogy telt az idő, a sebzett szív elkezdte gondozni a magot. Eleinte nem történt semmi, de napról napra érezte, hogy a kertje kezd átalakulni. A száradt bokrok helyén lassan zöldellni kezdett a táj, és a szív mélyéről előbújtak a rég elfeledett álmok és vágyak. A sebzett szív rájött, hogy minden seb egy tanítás, és ezek nélkül nem lenne az, aki.

Hónapokkal később a két szív együtt állt a kertben, amely most már virágokkal volt tele. A sebzett szív már nemcsak önmagát világította be, hanem környezetét is. Fénye lassan elért egy távoli pislákoló szívhez, amely éppen olyan sebzett volt, mint ő egykor.

– Látod? – mondta a ragyogó szív. – A szeretet fénye nemcsak téged gyógyít, hanem másokat is. Most már te vagy az, aki segíthetsz.

A sebzett szív mosolygott. Már nem volt szüksége arra, hogy mások elfogadják, hiszen megtanulta, hogy a szeretet belülről fakad. És most már ketten világítottak, fényük pedig lassan beragyogta az egész világot.