Mit mondhatnék, hová tűntek az évek?
Könnyű szellőként lebbentek át rajtam,
mint selyem, ami csak egyszer érinti a bőrt,
itt hagyva pár finom ráncot,
ezüst szálakat,
és emlékeket,
melyek könyvnyi szavakká értek bennem.
Gyermekeim mosolya
apró csillagokat szórt körém,
s minden év magával hozta
varázslatát és árnyékát,
ahogy testem lassan kérgesedik,
de lelkem egy fiatal fa,
új hajtásokat is bont,
és szívemben még mindig muzsikál a szeretet,
még ha néha félre is ver,
s a régi tűz már nem lobban.
Volt idő, mikor heves lángok jártak át,
most a szeretet csendje, a pillanatok mélye éltet.
Ötven felett is lehet szeretni,
hiszen minden kornak megvan
a maga szépsége, rejtett kincse –
csak látni kell, tiszta szívvel,
a lelkünk igazi szemével.
(A képet mesterséges intelligencia készítette.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése