Az idő tükre fényt vetít felém,
Minden emlék egy színes festmény,
melyből születik a költemény.
Bölcsesség szőtte, mint életfonál,
mely köti a múltat a jelenhez.
A tükörbe nézve látom magam,
belül mindig fiatal maradok.
A ráncok közt mély bölcsesség rejlik,
tudás és tapasztalat, mi éltet.
Mint álmok szárnyán repül a pillangó,
az élet színeit felfedi nékem.
A tükrön át látom a világot,
hol boldogság és bánat együtt jár.
Minden nevetés egy csillaggyümölcs,
mely éjjel ragyog, szívem fénye már.
A tükör nem mindent mutat,
az igazságot a lélek érti.
Mert ami látható, az csak felszín,
a mélyben rejtőzik a szeretet.
Így hát megélem a nap csodáját,
elmerülök a pillanat mélyén.
Az idő tükre bár mást is mutat,
én akkor is járom a saját utam.
Minden egyes lépés új szimfónia,
a szív dobbanása a jelen dallama.
A nevetés olyan, mint a szellő,
a szeretet fonál körbefon engem.
Így megélem az élet ajándékát,
és tudom, hogy a lélek fiatal.
Mert a lélek tükre örök és szép,
az idő szőtte életünk meséjét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése