2024. július 26., péntek

Melletted




Ha akarod, ölellek,
Két karomba zárlak,
Pici szádat beborítom,
Ajkaimmal csókolgatom.
Ha akarod, bánatod,
Én örökre eloszlatom,
Helyette az arcodra,
Mosolyt varázsolok.
Ha akarod, csendben
Melletted létezem,
Két kezed fogom,
Lelked simogatom.
Ha akarod, veled álmodom,
Szárnyalunk a csillagokon,
Együtt nézünk szembe,
Minden új nappalon.
Ha akarod, egy életen át,
Vigyázok mindig rád,
Lelked ápolom, óvom,
Szeretetemmel csókolom.

Boldogság cseppek





Az élet egy röpke utazás,
Szárnyak nélküli próbálkozás,
Reménnyel teli várakozás,
Pillanatnyi szeretetvágyás.
Álmodozás a szépről,
Boldog földi létről,
Kudarc nélküli életről,
Örök boldogságról, békéről.
De az élet néha rögös út,
A bánat olykor ránk borul.
A remény mégis élni tanít,
Új napokkal tovább gazdagít.
A szeretet mindig felemel,
Újra tölt, és utat mutat.
A szemünkkel újra látunk,
Reménnyel tovább haladunk.
Az élet egy röpke utazás,
Véget nem érő szeretetvágyás.
A boldogság cseppekben hull,
Minden szívben újjászületik, s virul.

Hol lakik a szeretet?




Hol lakik a szeretet?
Ott, ahol hazavárnak,
Az ölelésedre várnak,
S a szívedben tanyáznak.
Ott, ahol mosoly születik,
És a nevetés visszhangzik,
A boldogság mindent betölt,
Mint a napfény, úgy ragyog föl.
Hol lakik a szeretet?
Ahol a figyelem nem kényszer,
Őszintén, mélyről, szívből jövő,
Együttérzésben születő.
Ott, hol az emlékek élnek,
Múltunk és jövőnk kezet fog,
A nyugalom szerteszét árad,
A gondokra szeretet a válasz.
Ott nem a pénz az elsődleges,
Hanem a szeretet mindenek felett,
Hol a falakból is melegség árad,
Oda mindig hazavárnak.

A mosoly varázsa


 


 

Ha mosolyogsz, varázsolsz,
Azért, mert az ragályos,
Átadod a kedvességed,
Láthatatlan szenvedélyed.

Ha mosolyogsz, szeretsz,
S akkor szívből nevetsz,
A szíved is mosolyog,
Hiszen önzetlenül ragyog.

Ha mosolyogsz, az boldogság,
Ingyen adható szeretet,
Bárki napját szebbé teszed,
Egy mosollyal ezt megteheted.

Add hát bátran mindenkinek!
Öröm járjon át szíveket,
Ha szeretsz, azt visszakapod,
Hisz szívedből ezt ingyen adod.

Szív ölelése




Mélyen bennem ég a szenvedély vágya,
Fénylő csillagok tengerében járva,
Ahol az éjszaka sejtelmes homályából,
Lángol a szerelem szinte táncol.
Lelkem a tiéd, mint a madarak dalai,
Szárnyalunk együtt az ég kék habjain,
Álmodunk titkos jövőt szárnyalva,
Az idő végtelen álomvilágában.
Szíved dobogása, a szívembe száll,
Mint, ahogy a pillangó a virágra száll,
Szerelmed lángja lobogva marad,
Sugárzóan örökre belém tapad.
A nap sugarai lágyan körbeölelnek,
Csillagok között a szerelem vonz,
Édes érintésed égető tűzvarázs,
Fokozódó, nem szűnő vágyakozás.
Te vagy a kert, ahol a rózsák virágba borulnak,
Szerelmed lágy szirmai rám hullanak,
És én, elmerülök a szíved ölelésében,
Minden lélegzetemmel szeretlek téged.

2024. július 1., hétfő

Üzenet a szívbe



Vidd el, szél, a felhőkön sebesen,
Vidd el üzenetemet annak a szívébe,
Kinek lelke tavaszi szélként rebben,
Bárhol is él, de keres engem remélve.
Álmodom róla, szívem úgy várja,
Vágyamat már kiküldtem a nagyvilágba,
Hiszen mindenkinek van egy párja,
A boldogság mindenkinek járna.
A lélek tudja, mi kell nekünk,
Ha társ, akkor szerelemmel fűthetünk.
Egy ölelés, egy csók, egy szál virág –
A szívnek nem kell más, csak ezer virág.



Váratlan vendég



Kint a városban csend van, késő estére jár. Nagy pelyhekben hullt a hó, és szépen lassan befedi, fehérbe borítja a várost, betakarja. A téli estének ez a varázsa, mely álommal átitatott csendje volt érezhető. Kedvenc évszakom a tél, mert ha esik, nyugalom átjár mindent, és elcsendesednek az emberek.
Bekuckóznak az otthonukba a jó melegbe, és pihennek. Én is ezt tettem. Begyújtottam a kandallóba, és készítettem egy forró teát. A kandalló mellé a nagy fotelomba leültem, és élvezettel néztem a tüzet. Egy mondás jutott az eszembe, amit régen a nagyszüleimtől hallottam, hogy aki nézi a tüzet, annak a lelke megcsendesül, édes nyugalom szállja meg.
A lángok lobbantak hol fel, hol le, vörösen izzottak, szinte táncoltak. Olyan, mintha mondani szeretnének valamit, mesélni. Aztán hirtelen eltűnnek a lángok, mintha az izzó parázs elnyelné őket. Kellemes, meleget adó tűz, felmelegítette a testemet, mert kint hideg volt. A forró tea átjárta a belsőmet.
Nehéz napom volt, de még dolgoznom kell itthon. A kandallóra tettem még pár darab fát, és a parázsból újra életre keltek a tűz lángjai, elkezdtek táncot járni, vörösen izzani. Szépen duruzsoltak nekem, olyan andalítóan! Felálltam, mert elálmosított.
Bekacsoltam a számítógépemet, és átolvastam, amit eddig írtam. Folytatnom kell a regényemet, mert kifutok az időből. A kiadó már nagyon sürget. Mióta egyedül élek, elköltözött a párom, sajnos nem jön az ihlet. Hiányzik a szenvedély abból, amit írok. Mintha nemcsak a ház ürült volna ki, hanem a lelkem, a szívem is. Befejezem a könyvemben a részt. A tűz még szépen ég, a lángok tácolnak a kandallóban.
Megnézem a telefonomat, és lám, jött egy új üzenet. Volt szerelmem, Viktor azt írja, fél óra múlva ott vagyok nálad. Tíz éve nem találkoztunk. Hú! Most mit csináljak? Gyorsan letusoltam, és kicsit rendbe tettem magam. Öt perc és itt van. A hajam még csurom vizes. Betekertem egy törölközővel, és már csengettek is. Mentem ajtót nyitni.
– Szia, Viktor! – köszöntem.
– Szia, Betti! –köszönt vissza Viktor!
– Fáradj be! – hívtam be a házba.
Megöleltük egymást.
– Nem volt könnyű megtalálnom téged, de addig kutakodtam, amíg sikerült! – mondta Viktor.
– Tényleg? Miért kerestél ennyire? – kérdeztem.
– Tudod, a gimi után elváltak útjaink. Éltük az életünket. Én soha nem tudtalak elfelejteni. A szerelem soha nem múlt el irántad. – mondta Viktor.
Elkészítettem közben egy meleg teát. Átnyújtottam Viktornak, és zavaromban hozzá ért a kezem a kezéhez. Belebizseregtem.
– Nem is tudom, hogy mondjam el, de én is próbáltalak elfelejteni. Nem igazán sikerült. – mondtam.
Viktor kortyolgatta a forró teát, és figyelt engem. Látta, hogy zavarban vagyok. A vizes hajam kócosan száradt a kellemes meleg nappaliban. Én is jól megnéztem Viktort. A barna, nagy, kerek szemei ugyanolyanok voltak, mint amilyenekre emlékeztem. A teste most izmosabb volt. A szívemben soha nem szűntem meg szeretni. Az élet elszakított minket, mert túl fiatalok voltunk.
– Örülök, hogy itt vagy. Hol szálltál meg? – kérdeztem.
– Nem lenne gond, ha itt tölteném az éjszakát ma este? Nem foglaltam sehol le szobát, mert ebben a kicsi városban nincs is szálloda, csak jóval messzebb. – válaszolta Viktor.
– Rendben, nem probléma. Beszélgetünk. Van miről, szerintem. Tíz év hosszú idő, mióta nem találkoztunk. – mondtam.
– Hoztam neked valamit. Viktor elővett egy finom bort. Meg kell ünnepelnünk, hogy tíz év után újra látjuk egymást.
– Ó! Emlékeztél rá, hogy ez a kedvencem borom! – válaszoltam meglepődve.
Egymás mellé ültünk, és meséltünk, mert volt mit. A kandalló tüze még pislákolt, és kellemes hangulatot árasztott. Közben a bor szépen fogyott az üvegből. Nevetgéltünk, a bor is hozzásegített.
Viktor hozzám hajolt, és megsimogatott. A szívem gyorsabban dobogott. Arcomat a két kezébe tette, hozzám bújt, és meg csókolt, én vissza csókoltam. Egymás iránti szerelmünk soha nem szűnt meg. Csak tíz évig aludt. Most felébredt. Az élet érdekes fordulatokat hozott nekem ezen a szép téli estén. A szerelmet.