Köd és homály

Homályba von mindent, a szépséget rejti,

tejfehér fátyol, mely mindent betakar.

Színe nincsen, csak súlya van, súlya a csendnek,

mely lassan ereszkedik a tájra, mint a szándék,

lassan, puhán, mégis mindent áthatva.

Elveszi a formákat, a vonalak keménységét,

széleit megpuhítja, majd elnyeli az időt is.

E csipke finom burkot, mely nem sejt semmit,

csak a jelen ürességét,

s mögötte, rejtve a valódi világot.

Lebegő fátyol, mely önnön titkával terhes,

átölel mindent, és végtelent,

ködbe bújtatva születik újjá a csend,

bármi megtörténhet benne, mert nincsen sem vég, sem kezdet,

csak a halvány tünemény – s mögötte a rejtett világ.

Lassan tűnik el, mint szélben a pára,

s előttem áll a valóság világa.

Homályt hoz hogy tisztábban lássak,

csendből szülessen meg a látomás varázsa.

/A képet mesterséges intelligencia készítette./

A vihar titka

                          

  

 

A vihar nem kérdezi, hogy miért jön, vagy miért megy el, hirtelen borítja el az eget, mint egy félelmetes, szép álom, mi darabokra szedi a csendet, a szél ordít, mintha elveszett volna, az ég feketére vált, és a villámok, mint vad táncosok, futnak át rajta, villanó fények az éjszakában, mintha minden egy pillanatra láthatóvá válna.

A vihar nemcsak a külső világban tesz kárt, hanem belül is dolgozik, mint egy eltemetett gondolat, mi egyszer csak utat talál, a szívet megremegteti, a lelket felszabadítja, és minden elfojtott érzés kitör, mint eső, mi elönti a száraz földet.

De ahogy jött, úgy megy is el, csak a csend marad utána, mint egy elfojtott, tomboló fájdalom, mi egyszer csak áttöri a csendet, a levegő friss és tiszta lesz, mint aki egy vihar után kezd új életet.

A vihar egy titok, amit megélni kell, nem lehet megállítani, de lehet hagyni, hogy megtisztítson, mert bár rombol, új reményt hoz minden vihar után.

Ha tehetném

Ha tehetném, minden arc könnyét letörölném,

a szívekből a bánatot örökre eltüntetném.

Helyébe békét és szeretetet ültetnék,

mint szomjazó virágot, folyton öntözném.

Ha tehetném, a gonosz embereket

egy másik világba küldeném,

s a Földön nem létezne más,

csak a szeretet tiszta fénye és a boldogság szelíd lángja.

Ha tehetném, mindenkinek átnyújtanám

a bőség kosarát,

hogy ne legyen többé éhező száj,

csak jóllakottság és boldog kacagás.

Ha tehetném, tanítanám, hogy a halál

nem sötét és félelmes,

hanem tapasztalás és tanulás,

tanulás, mely bölcsességbe haladás.

A félelem szövete szőtte át,

s beépült a tömeg tudatába.

Félelem, amit elhittünk és tovább vittünk.

Ha tudnánk az igazat róla,

életünk könnyebb volna, mázsás kövek hullanának le róla.

Ha tehetném, tanítanám, hogy létezik egy boldog világ,

mely mindannyiunk szívében ott él,

oly tiszta és békés, mert szeretetből épült,

s minden szív egyes dobbanása a boldogságot vonzza magába.

/A képet mesterséges intelligencia készítette/

A szívem él

Ma valahogy minden megváltozott,

Szívemben a szépség helyet kapott.

Megnyugtató, finom érzések

Áradnak szét – a szívem él.

Mi történt? Magam sem tudom.

De szépnek látom tegnapot, holnapot,

S a mai napot, a ködben úszó, fátyolos napot.

Hiszen a belső tükrözi a külsőt:

ha belül szép, kívül is az lesz.

Még egy ködös nap is szép,

Ha a szívedben a szeretet él.

Amikor írok

El kell mondanom,

amikor írom a könyvemet,

a billentyűzetet ujjaimmal érintem, de a történetben már nem csupán gépelek, hanem egy másik világban élek – teljesen eggyé válok vele. Én vagyok a főszereplő, az utca, a virágok, az illatok, a gonosz.

Minden érzést átélek, minden egyesül velem.

Egyszerre vagyok minden szereplő és esemény, a levegő, a nap, a csillagok – mindez egy csoda.

Egy világot teremtek önmagamból, egy világot, amely magába foglalja a képzeletem, és érzéseim minden részletét.

Érzem az illatokat, hallom a szereplők gondolatait, érzem, mit élnek át – hiszen mind ők belőlem születtek. Még a gonosz is én vagyok, az árnyék, amely a történetben alakot ölt.

A helyszínek változása számomra szinte varázslatos, ahogyan a házak, kertek életre kelnek, és minden részlet teljessé válik. Minden apró mozzanat mintha élettel telne meg a kezeim alatt. Ahogy írom a fejezeteket, a történet folytatódik, és egyre bonyolultabbá válik, miközben egyre inkább elmélyülök benne. Fantasztikus.

Az írók világa teljesen egyedülálló. Most már értem, miért vagyunk mások, miért választjuk a magányt – mert ott, a csendben születnek az igazi történetek, ott teremtődnek meg számomra az események, ott válik a semmiből valósággá minden egyes szó.

Szárnyalni egy másik világban, ahol én magam teremtem és írom a történetet – olyan, mintha ott lennék, miközben éppen a billentyűket ütöm. Két helyen egyszerre: itt és ott.

Bámulatos és különleges számomra ez a világ, tele izgalmakkal és csodákkal, és minden egyes pillanata csupa boldogság.

Boldog vagyok, hogy végre megtaláltam azt a helyet, ahol önmagam lehetek, ahol megélem azt, aki valójában vagyok – mert ez a történet nem csupán a könyvem, hanem én magam is vagyok.

A Csend kincs..

Ha sosem vagy egyedül,

elveszel a világ apró zajában,

folytonos szavak hálójában,

hol csak külső képek vetülnek rád,

és saját arcod válik homályossá.

Ha sosem vagy egyedül,

nem hallod meg a belső csendet,

ahol a szavak elnémulnak, gondolatok hullanak,

s az idő, mint reggeli harmat,

feloldódik a fényben,

s a pillanat egybeforr veled.

Ha sosem vagy egyedül,

nem látod meg a világ szelíd részét,

ahogy minden apró pillanat fénnyé érik,

és a lét egyszerű, tiszta magvát,

mely csak némaságban tárul fel.

Ha sosem vagy egyedül,

elveszik a kulcs, mely benned rejlik,

s az ajtó, mi eléd tárulna,

zárva marad, míg meg nem hallod,

hogy te vagy a kulcs – a válasz.

De ha egyedül vagy, csendben,

meglátod belül önmagadat,

a kincset, aki te vagy.

És kint is minden szebbé válik,

mert egy álom valósággá válik.

Élet Elixír

Szerintem az élet elixír,

tiszta szeretet, mely szíveket hív.

Testvére az öröm, tiszta erő,

szívünkben él, velünk született fény.

A természetben is ott rejlik,

egy fa ölelésében fellelhető titok.

Egy virág finom illatában,

madarak édes dallamában.

Egy másik ember ölelésében,

a szívdobbanás mély lüktetésében.

Mint mennyei kéz érintése,

elixírré válhat egy egész életre.

Elixír lehetünk mi magunk is,

fény, szeretet, élet és tiszta hit.

Ha nem vársz cserébe semmit,

az mindent, s mindenkit megérint.