Csak egyszer...

Csak egyszer, még egyszer, szeress még!

Hadd érezzem, fontos vagyok, élek még.

Hadd érezzem, mit jelentek neked, ki vagyok én,

Szerelmünk nem halt meg, még él.

Csak egy szót mondj, hadd halljam:

Én úgy szeretlek, drága bogaram!

Szívem ölelésedkor ugyanúgy megdobban,

Mint a legelső alkalommal, boldogan.

Csak egyszer simogasd meg őszülő hajamat,

Ne hagyd a szavakat, némán magadban.

Talán ez lesz az utolsó érintés, mit adhatsz.

Próbáld meg! Hiszen lehet, szíved újra értem dobban.

Üzenet a szívbe

Vidd el, szél, a felhőkön sebesen,

Vidd el üzenetemet annak a szívébe,

Kinek lelke tavaszi szélként rebben,

Bárhol is él, de keres engem remélve.

Álmodom róla, szívem úgy várja,

Vágyamat már kiküldtem a nagyvilágba,

Hiszen mindenkinek van egy párja,

A boldogság mindenkinek járna.

A lélek tudja, mi kell nekünk,

Ha társ, akkor szerelemmel fűthetünk.

Egy ölelés, egy csók, egy szál virág –

A szívnek nem kell más, csak ezer virág.

Elmúlás

Sétálok a megsárgult faleveleken,

A fák között, melyek még szépen tündökölnek,

Pompáznak megannyi ezernyi színekben.

Egy falevél a kezembe hull éppen.

A fák susogása zene a füleimnek,

A hulló falevelek az elmúlásról beszélnek.

Tenyeremben hullva egyikük elmondja:

Az elmúlás szomorú, szúr mint a töviskoszorú.

Mint ahogy a fák télen megpihennek,

Álmukból tavasszal újra felébrednek,

A szív is elfárad, megújulásra vágyik,

A szeretettől újra pompázva virágzik.

Fátyol mögött...

 

Szavaim elfogytak, a lélek már nem remél,

Néma lettem, mint a holdfényes éjjel,

Csendbe zárva, mint a titkos éj;

Szívem szárnyalna, akár az alkonyi éj.

Érzéseimben mélyen viharok dúlnak,

Néha üvöltenek, néha hallgatnak,

Bennem táncolnak, titkon bódulnak,

De ajkamról nem szólnak a szavak.

Gondolataim áradnak, mint a folyó sodra,

Bennük fuldoklom, mint hajótörött,

Elvesztették útjuk, partok közt ragadtak,

Várnak türelmesen, mint a kitörni készülő szavak.

Szavaim tükörképei fátyol mögött rejtélyben,

Mint a napfény, az őszi reggel ködében,

Álmaim gyöngyei homályban feledve

Kitörnének, mint fényözön a sötétből remegve.

Szívem ritmusa dobban, de némán,

Mint egy régi dallam, az öreg zongorán.

A csendben keresi hangját szívem falán,

De minden szó ajkamról visszaszól reám.

Fohász (Életem első verse 2004)

 

Kérlek Istenem,

Vedd le terhemet,

Túl sok a teher,

Menten betemet.

Adj erőt nekem,

Most nehéz az életem,

Úgy érzem,

Bevégeztem.

Mintha ezer kő,

Húzná le szívemet,

Fájdalom kín,

Gyötri a lelkemet.

Szeretlek Istenem,

Kérem a támaszod,

Szomorú szívemnek,

Kérlek válaszolj.

Álmodat átfesteném

Szeretném elűzni a szomorúságod,

Az arcodról a keserű bánatod,

Festenék neked hulló csillagokat,

Boldogságot hozó angyalokat.

Álmodat átfesteném színesre,

Énekelnék neked a szívedbe,

Dúdolnám éjszaka a szeretet dalát,

Vigyáznám álmod minden pillanatát.

Álmodban átfesteném a holnapot,

Festenék mosolyt, kedves hangulatot,

Örömmel teli boldog valóságot,

Lefestenék neked minden kívánságot.

Könnyeim lelkem cseppjei

Könnyeim patakban folynak,

A fájdalmaim elfolynak,

Folyóként összefolynak,

Tenger habjaként hullámzanak.

Szívem könnyebbedik,

A fájdalom eltűnik,

Kőként nehezedett,

Fojtott szenvedtetett.

Könnyeim lelkem cseppjei,

Szívem a szeretet otthona,

Benne lakik a csoda,