Újévi köszöntő

Kívánom mindenkinek,

Az újév hozzon hitet,

Örömet és békességet,

Szeretetet mindenkinek!

Hozzon olyan sok szépséget,

Mit a szív még nem élt meg,

Örömkönnyet, tengernyit,

Boldog perceket, ezernyit!

Kívánom, hogy szeressenek,

Soha el ne engedjenek,

Öleljenek egész évben,

A szívedben a szeretet zenéljen!

Ha rád nézek

Ha rád nézek ennyi év után,

Ugyanúgy látlak, mint hajdanán,

Még mindig szeretem a bőröd illatát,

Ráncosodó arcod minden vonalát.

Első ölelésed soha nem feledem,

Göndör hajadat még mindig keresem,

Ha simítod arcom kezeddel,

Most is bizsereg mindenem ezerrel.

Tizenhét évesen megszeretettelek,

Négy gyermekkel megleptelek,

Harmincnégy év maga a csoda,

A mindennapjaink a szeretet maga.

Szeretsz-e úgy?

Olyan vagy, mint a néma csend,

Nem szólsz, csak merengsz,

Szívem kiabál feléd,

Mint a kalitkába zárt veréb.

Szeretsz-e úgy,

Mint napfény a földet?

Mely akkor is ad,

Ha nem kéred?

Kérdem és várom,

Ölelésed már egy álom,

Tündérmesére vágyom,

S te leszel újra a párom.

A vihar

Sötétbe borult felettem az ég,

Vihar jött, hömpölygött felém,

Táncot járnak a villámok az égen,

Mint bennem az érzelmek régen.

A fájdalom sötét szelleme

Széllel, villámmal érkezett,

A sötétség teljesen beborított,

A szívemből a fény eltávozott.

A sötét felhők oszladoznak,

A villámok lassan elvonulnak,

Sötétség szelleme elvonult,

A szívem virágba borult.

Vagyok, aki vagyok

 

Voltam egykor fiatal, ki álmait majd megvalósítja,

Voltam szerelemtől ittas, szenvedélyes szerető,

Voltam aggódó édesanya, ki beteg gyermekét gondozza,

Voltam kétkezű munkás, mint a gép, ki bírja a munkát,

Voltam lélekgyógyász, ki a lelkeket gyógyítja,

Voltam jó feleség, ki a férjét támogatja, ha kell, életét feláldozza,

Voltam elesett, ki lelkét, testét felemésztette, a halál közelébe kerítette,

Voltam erős, mint a szikla, melyet semmi össze nem roppantja,

Voltam, ami csak tudtam, az életemet jól megírtam,

Az vagyok, aki vagyok,

álmodozó, és az is maradok!

Hajnalillat

Üresség ölel, mint fagyos téli csend,

Szívem mélyén fájdalom csendje van bent.

Szeretet lángja rég kihunyt, csak hamuja maradt,

Álmok közt bolyongok, s a lélek megfagyva hallgat.

A sötét égbolton csillagok fakulnak,

Fényük távolodik, szépen, lassan kialszanak.

Hó lepi a tájat, s ahogy lassan olvad,

A változás kísér, mint hűvös hajnalillat.

Elmúlás szárnyain suhan át az idő,

Örökké vágyom, de minden tovatűnő.

S ha elér a tavasz, s a jégszív is megenyhül,

Az üresség csendje talán új fényre lendül.

Gyönyörű havon megcsillan a fény,

Remény csókját hinti az éj peremén.

Lelkem mélyén a parázs, talán még él,

Fagyott álmaim lassan újra felébrednek még.

A sápadt égen egy csillag int felém,

Én tudom, holnap visszaintek – van még remény.

A tél talán elmúlik, új tavaszra vágyom,

Hogy lelkem olvadjon, s új fényre találjon.

Csoda

 

Van egy kincsem,

Kinél szebb nincsen,

Kinek olyan a mosolya,

Örökre szóló csoda.

Pici még, aprócska,

Ártatlan kis angyalka,

Mama szívét melengeti,

A napját szebbé teszi.

Mama ölébe veszi,

Ringatja őt, szereti,

Mondókákkal nevetteti,

Édesen dédelgeti.

Az unoka egy csoda,

Akinek van tudja

, Ha ránéz a mamára,

Egy álom válik valóra.