Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiatal férfi, akit Tomásnak hívtak. Szíve tele volt szeretettel és élettel, barátai mindig körülvették. Egy nap találkozott Elenával, a gyönyörű, ám kegyetlen boszorkánnyal, akinek a szíve jégből volt. Elena elbűvölte Tomást, aki azonnal beleszeretett a titokzatos nőbe, nem sejtve, hogy a szépség mögött sötét szándékok rejtőznek.
Elena titkos világába vitte Tomást, ahol mindenhol csillogó kristályok és színes kövek ragyogtak, de a levegőben mindig érezni lehetett a hideg, dermesztő varázs erejét. Ahogy Tomás egyre mélyebbre merült Elena varázslatos birodalmába, szíve fokozatosan megfagyott. A boszorkány gyengéden és észrevétlenül szőtte bele a fagyos jégvirágot a fiú szívébe; Tomás tudta nélkül lassan elvesztette érzéseit.
A jégvirág már átszőtte Tomás lelkét, és ő nem vette észre, hogy egyre inkább elveszíti önmagát. Az öröm, ami korábban a szívében élt, eltűnt; helyét a jégvirág vette át.
Egy nap, amikor Tomás a gyönyörű tájat bámulta, találkozott egy fiatal lánnyal, Vikivel, aki az erdő mélyén élt. Viki meleg szívű és kedves volt; a nap fénye ragyogott a szemében, amikor rátalált Tomásra. Már az első pillanatban beleszeretett; érezte, hogy Tomás csodálatos, meleg szívű ember, akinek valami különleges van a lelkében.
— Miért vagy ilyen szomorú? — kérdezte tőle Viki, aggodalommal a hangjában.
Tomás, már nem tudva kifejezni érzéseit, csak azt válaszolta:
— Nem tudom, de valami hiányzik az életemből.
Viki elhatározta, hogy segít neki. Hallott Elenáról a gonosz boszorkányról.
— Nem akarom, hogy szenvedj! — mondta Viki határozottan. — Küzdeni, harcolni fogok érted!
Egyre többször találkoztak. Tomás is vágyott Viki társaságára. Még érzett érzéseket, ha parányit is. Viki pedig egyre jobban beleszeretett. Szépen kitervelte, hogyan szabadítja ki a szerelmét Elena fogságából. A boszorkány nagyon gonosz volt, és tudta, nem lesz egyszerű, de szíve mélyén érezte, hogy a szeretet legyőzheti.
Éjjel, amikor Elena távol volt, Viki elindult a jégbirodalom felé. Az erdő mélyén, ahol a nap fénye már nem érte el, a fák sötét árnyait, bátorságot gyűjtött. Az út veszélyes volt; a hideg szél fújta a havat, és a földet jég borította. Viki szívében azonban ott volt Tomás iránti szeretete, amely melegítette a lelkét. Ahogy közeledett, érezte, hogy az ő szívét is kezdi áthatni a hideg, sötét erő. Vigyáznia kellett, és gondolatait, érzéseit ápolnia kellett, hogy a szeretet érzése ne aludjon ki, mert akkor ő is úgy jár, mint Tomás. Mindig is tudta, hogy Tomás szíve tele van jósággal, és most neki kell ezt a jóságot visszahoznia a világába.
Amikor Viki végre megérkezett a jégpalotához, elállt a lélegzete a látványtól. A palota hatalmas, csillogó jégből épült, és mindenhol kristályok ragyogtak, de a hideg, dermesztő légkör áthatotta a helyet. Viki bátran belépett, tudva, hogy Tomásért jött, hogy megszabadítsa őt a boszorkány hatalmától.
Amikor rátalált Tomásra, észrevette, hogy a fiú szívét a jégvirág már szinte teljesen átszőtte. Viki érezte, hogy ahhoz, hogy megmentse, szüksége van a tiszta szeretet erejére.
— Tomás, ez a szívem egy darabja — mondta, miközben elővett egy apró, ragyogó szívet, tele melegséggel. — Érezd a szeretetet, amelyet adni tudok, csak engedd meg magadnak!
Óvatosan a fiú kezébe helyezte a szívet. Amely csak úgy ragyogott. Tomás hirtelen érezte a melegséget, ahogy a szeretet ereje áramlott a kezéből a szívébe. A jégvirág szíve hirtelen remegni kezdett, és a jég lassan elkezdett olvadni a szeretet hatására. Az érzések, amelyeket elvesztett, újra feléledtek benne, és a jégvirág helyén a ragyogó szíve, mint régen, újra bontakozott ki, és elkezdett fényleni, ragyogni.
— Milyen csodás újra érezni! — mondta Tomás, ahogy a szíve csak úgy ragyogott a szeretettől. — A szívem tele van melegséggel és fénnyel! Olyan érzés ez, mintha újra élnék.
Elena azonnal észrevette a változást, és dühösen felbukkant a jégpalota ajtajában. A jégkristályok körülöttük remegni kezdtek, ahogy Elena léptei a földet érintették.
— Mit képzelsz, hogy itt vagy? — sziszegte Elena, a hangjában fagyos dühvel. — A szívem szerelmét, jégvirágját próbálod megmenteni?
Tomás megijedt, de Viki határozottan lépett előre.
— Elena, nem kellene így beszélned! — mondta, próbálva megszelídíteni a boszorkányt. — Tomásnak szüksége van a szeretetre, hogy újra érezni tudjon!
Elena szemei szinte villámokat szórtak, és a légkör hirtelen feszültté vált.
— Szeretet? — nevetett gúnyosan. — Miért érdekelne engem a szeretet? A jég az egyetlen, ami hatalmat ad nekem!
Tomás a lány felé fordult, zavarodottan.
— Viki, miért akarsz segíteni? — kérdezte. — Hiszen nem is ismersz igazán!
— Mert… — Viki mély levegőt vett, és a szemébe nézett. — Mert beléd szerettem első látásra. Érzem a szívedben a jót, Tomás. Nem hagyom, hogy Elena jéggé dermessze teljesen a szíved! Szeretlek téged teljes szívemből!
Elena dühében a jégpalota falai remegtek, és a jégkristályok zizegni kezdtek.
— Ne hidd, hogy elmenekülhetsz! — kiáltotta Elena, kezében felvillanva a jég ereje. — Mindenkinek, aki Tomáshoz közelít, meg kell fizetnie az árát!
Viki megérezte a veszélyt, és Tomásra nézett, aki most már valóban látta Elena igazi arcát.
— Nem félek tőled, Elena! — kiáltotta Viki, és Tomás kezét szorosan megfogta. — A szeretet erősebb, mint a te jégvarázslatod!
Valóban, a tiszta szeretet fénye olyan erősen ragyogott, hogy Elena nem bírta elviselni. Minden elkezdett olvadni. Elena érezte a szeretet melegségét.
Tomás felébredt a jégvirág bűvöletéből, és felismerte, hogy a szeretet ereje legyőzheti a legnagyobb sötétséget is. Viki mellett állva érezte, mire képes a szeretet. A szeretet fénye ragyogott körülöttük, és a jég birodalma helyett elkezdett egy új világ kibontakozni, ahol a boldogság és a remény él. A fiú és a lány egymásra néztek, és tudták, hogy együtt képesek legyőzni a sötétséget.
Elena elmenekült, hogy megerősödjön. A gonoszság a lételeme volt. Már tervezte, szőtte, hogyan bosszulja meg mindazt, amit vele tettek a fiatalok. Nem is sejtették, hogy Elena mire készül ellenük.
Ahogy teltek a napok, Tomás és Viki egyre közelebb kerültek egymáshoz. Közösen fedezték fel a világot, és a természet csodáit, miközben Tomás szíve végre újra megtelt szeretettel és boldogsággal. A jégvirág ereje eltűnt, ahogy a szeretet melegsége körülvette őt.
Tomás és Viki együtt néztek a naplementét, és tudták, hogy a kalandjuk véget ért, de a történetük most kezdődött igazán. A szeretet, amely összekötötte őket, sosem fog eltűnni, és a világ, amelyet együtt építettek, tele volt boldogsággal és reménnyel.
Ezután boldogan éltek, tudva, hogy bármi történik, a szeretet ereje mindig megvédi őket a sötétségtől.
