A Pillangó Szabadulása

Élt egy gyönyörű pillangó egy sötét pincében. Hatalmas terhet cipelt nap mint nap. Nem tudott tőle megszabadulni, a kötél rá volt tekeredve. A Napot soha nem látta a kis pillangó. Csak a sötétséget ismerte. Nem ismerte a szépet, a jót, a Napot és a virágokat, az illatokat sem.

A pillangó minden nap cipelni kényszerült a hatalmas követ, ami súlyos teher volt a kicsi testén. A sötét pincében, ahol élt, csak a csend és a nyomorúság vette körül. Minden mozdulattal úgy érezte, hogy a kő még nehezebb, és a szíve egyre inkább elnehezedik.

„Miért nem tudok szabad lenni?” – kérdezte magától.

Egy nap betévedt a pincébe egy kisegér. A pillangó megszólította:

— Hát te ki vagy?

— Lucy vagyok, a kisegér! Téged hogy hívnak? — kérdezett vissza az egér.

— Nekem nincs nevem. — válaszolta a pillangó.

— Az meg hogy lehet? Akkor én adok neked! Mivel olyan szép pillangó vagy, legyen a neved Sky.

— Szépen hangzik. Mi az a Sky? — kérdezte a pillangó.

— Te nem tudod? Az a gyönyörű égbolt. Még soha nem láttad? — lepődött meg Lucy, a kisegér.

— Nem. Itt születtem, és itt élek a kővel együtt. — mondta Sky, a pillangó.

— Miért húzod azt a nagy követ? — kérdezte Lucy.

— Nem tudom. Azóta velem van, amióta megvagyok. De nagyon nehéz. És kínlódom. Mesélsz nekem az égboltról? — kérlelte Sky.

— Persze, szívesen. Gyönyörű kék színű, a fehér felhők díszítik. A legszebb, amikor süt a Nap, és a napsugarak átszűrődnek a felhőkön. A rét a legszebb hely. Tele virágokkal, és csodásan illatoznak. Ott élnek a társaid, a többi pillangó. Mindig a virágokon pihennek. Szeretnéd látni? — mesélte a kisegér.

— Ó! Ilyen is létezik? Elképzeltem! Nem tudtam róla! Igen, szeretném látni! De itt ez a kő? Nem tudok tőle megválni — sírta el magát a kis pillangó.

— Ezen tudok segíteni! Megengeded nekem? — kérdezte Lucy.

— Hogyan? Ez a kötél nagyon vastag és erős! — kérdezte Sky.

— Úgy, hogy elrágom! Nagyon erősek a fogaim. — válaszolta az egér.

Neki is fogott. Gyorsan el is rágta a kötelet. Sky pillangó hirtelen megkönnyebbült. Szabad lett. Nincs többé mázsás súly, amit cipelnie kell.

— Köszönöm szépen, kisegér! — mondta hatalmas örömmel.

— Szívesen! Gyere, repülj utánam! Kivezetlek a virágos rétre. Mutatom az utat.

Elindultak a sötét pincéből. Amikor kiléptek a levegőre, a napfényre, Sky megállt. Nem tudta eddig, milyen a napfény, a tiszta levegő, és amit látott! Fákat, virágokat. Le volt nyűgözve. Lucy figyelte őt, tudta, micsoda örömet okozott a kis pillangónak. Szabad lett. Egy új világban, új élet várt rá. Lucy boldog volt, Sky legalább annyira.

— Lucy! Szeretném megköszönni, hogy megmentetted az életem. Végre én is szabad vagyok, és felfedezhetem ezt a számomra új világot! Örök hálával tartozom neked! — mondta boldogan a kis pillangó.

— Ugyan! Nekem nem tartozol semmivel! Csak menj, és élvezd az életet! — mondta Lucy.

— Köszönöm szépen! Indulok is!

Sky elindult, boldogan repült az új világban. Lucy nézte egy darabig, ahogy repül, és boldog volt, hogy segíthetett a kis pillangónak. Megmentett egy életet.

Zsuzsi Mama

Zsófi és mama együtt sétáltak a gyönyörű őszi napon. A falevelek színes takaróként borították a földet. Leültek egy padra, Zsófit minden érdekelte, folyton kérdezett.

– Zsuzsi mama, hogyan tudsz mindig mosolyogni? Te olyan erős vagy, soha nem vagy fáradt! Megtanítod nekem is? Olyan akarok lenni, mint te! – kérdezte Zsófi.

– Miért gondolod, hogy én soha nem vagyok fáradt? – kérdezte a mama mosolyogva.

– Minden reggel friss tejjel és meleg pogácsával vársz. Biztosan aranyból van a szíved, Zsuzsi mama!

Mama megölelte unokáját, és halkan súgta:

– Azért vagyok erős, mert te itt vagy nekem.

Álomból élet

A sötét föld mélyén,

ahol a nap fénye

ritkán kúszik be,

ott álmodik a gubó,

mint egy szív,

mely a csendben lüktet,

várva a pillanatot,

hogy kiszabaduljon.

A gubó régi titkokkal

van tele, mint egy könyv,

melyet senki sem olvas.

Bennük színek

jelennek meg az álmokban:

sárga, zöld, piros, kék,

mint a hajnalban

felkúszó napfény,

mely a virágok szirmait

érinti gyengéden.

Egy nap, ahogy az éj

fakad a hajnalban,

megrezdül a gubó,

mint a szerelem első üteme,

ami felforrósítja a szíveket.

A régi bőr szétfeszül,

mint egy titkos ígéret,

mely napfényt kér,

és végre megmutatja

az új életet.

Hús-vér pillangó,

már nem csupán színfolt,

hanem az álmok

szárnyas megtestesülése,

ami felkavarja a világot,

mint ősszel a szél,

mely a fák között

hulló leveleket táncoltatja.

Már nem fél a sötéttől,

hiszen a fák alatt,

ahol a gyökerek táncolnak,

ott a titok él,

s ő, a felfedező,

ki végre kiszabadult,

ragyogó szárnyakkal

repül a világ fölött,

mint egy álom,

mely sosem ér véget.

Útja egy új dimenzióba vezet,

ahol a béke szőtte

az élet szövetét,

és a szeretet

minden színt átölel,

mint egy virágzó rét,

hol a napfény csillog,

és a madarak dalolnak

soha nem hallott éneket.

Itt minden szív

örömmel dobban,

a színek pompája

táncra hívja a lelkeket,

s a pillangó,

e csodás világban,

mint egy élő festmény,

szárnyal a végtelen térben,

hol az álmok

mind valóra válnak.

Pillangó, te csodás lény!

Ki mindannyiunk vágyát

teljesíted,

hogy egyszer a gubóinkat

széttörjük,

s az új világban

megtaláljuk az otthonunkat,

ahol a virágok soha

nem hervadnak el,

és az öröm

örökké tart veled.

Szeretet karjaiban

Mint lágy szellő, ha éjben útra kél,

Anya karjában a bánat tűnik el.

Az ölelésében csenddé válik a szél,

S a szívem újra otthonába tér.

Ölelése, mint álom, szelíd dal,

Mely szárnyra kel, mint vágyak lángja,

Anya karja, szent béke, nyugtató,

S szeretettel él, mi szívembe ered.

Mint tengerpart, hol lágyan ér a víz,

Anya karjában minden fájdalom szűnik.

Szívébe zárva ringat és elrepít,

Hol nincs, mi bánt, csak boldog álmom hív.

Az ölelésében megnyugszik a szív,

Mint puha párnán szunnyadó csoda.

Mert Anya öle mindig hív, szeret,

S szeretettel ad, mi szívembe ered.

Ördögi alku

Jack felesége, Julia, akivel húsz évet töltöttek el együtt, évek óta súlyos szívbetegségben szenvedett. Az emlékek, ahogy a tengerparton sétáltak, vagy ahogy az első közös karácsonyukat ünnepelték, most csak árnyékként kísértették Jacket, miközben nézte, ahogy a nő, akit annyira szeretett, napról napra gyengült. Jack minden követ megmozgatott, minden lehetőséget kimerített, de Julia menthetetlen volt.

Egy éjszaka, a legnagyobb kétségbeesésében, amikor Julia már a halál küszöbén állt, Jack felnézett az égre, majd a semmibe suttogta:

– Az ördöggel is lepaktálnék, csak maradjon életben...

A szavak kimondása után valami megváltozott. A levegő hideggé vált, mintha a világ megállt volna egy pillanatra. Az árnyékok megnőttek, és az egyikből egy alak lépett elő. Az ördög volt az, elegáns, a sötét köpenye mögött rejtőzködő kegyetlenséggel. Arca széles mosollyal volt tele, de a szemeiben megcsillant az ördögi ravaszság, ami jelezte, hogy nem csupán egy alku van a levegőben, hanem az élet és a lélek tétje is.

– Megszólítottál – mondta az ördög lágyan, szinte udvariasan. – Kétségbeesésed messzire hallatszott. Mit ajánlasz cserébe, ha megmentem a feleségedet?

Jack remegve lépett egyet hátra, de nem volt hova menekülnie.

– Bármit – suttogta. – Csak éljen!

Az ördög lassan elmosolyodott.

– Bármit? Ó, ember, ezt mindig olyan könnyedén mondjátok! Nézz rám! – Jack felnézett a sötét, mélységes szemekbe. – Ha a feleséged életét akarod, nekem a szíved kell. Nem a tested, nem a lelked. A szíved. Soha többé nem fogsz szeretni. Egy hideg, üres árny leszel, aki csak létezik. A feleséged meggyógyul, de te soha többé nem nézel majd rá úgy, mint most. És szolgám leszel, amíg élsz. Ez az ajánlatom. Elfogadod?

Jack megdermedt. Nem gondolta végig a következményeket, csak a felesége arcára tudott gondolni, arra, ahogy Julia még egyszer mosolyogna rá, egészségesen, élve. Az áldozat hatalmas volt, de a kín, hogy elveszítheti, még nagyobb. Hát beleegyezett.

– Igen – mondta remegve, a hangjában már-már kétségbeesés csendült. – Csak mentsd meg! Kérlek, minden áron, bármilyen árat megfizetek! Csak ne veszítsem el!

Az ördög bólintott.

– Megvan az alku. Élni fog, te pedig többé nem fogsz érezni. Szolgálni fogsz engem, ahogy megbeszéltük.

Másnap reggel Julia csodával határos módon felépült. Az orvosok értetlenül álltak az eset előtt, de Jack tudta, mi történt. A nő boldogan ölelte magához férjét, de Jack szíve helyén már csak üresség volt. Nem érzett semmit. Julia érintése nem hozott neki örömöt, mosolya pedig fájdalmas emlék volt.

Jack tudta, hogy önmagát árulta el. Meggondolatlanul adta oda a szívét, ezzel valóban megmentette a felesége életét, de ő maga elveszett. Hátralévő életét az utcákon töltötte, ahol a város fényei csak távoli emlékekként villogtak, az emberek pedig körülötte siettek, miközben ő üresen bolyongott. A hideg szél csípte az arcát, a város zaja és a járókelők lüktetése egy olyan világot alkotott, ahová már nem tartozott.

Fásult és fáradt lábai alatt a beton hideg és kemény volt, akárcsak a szíve. Minden nap újabb árnyékokkal találkozott, amelyek csak emlékeztették az elveszett boldogságára. Szívében a szeretet helyén már csak üresség tátongott. Soha többé nem ment haza, soha többé nem tapasztalta meg azt az örömöt, amit Julia mosolya jelentett számára.

A bűntudat és az árulás súlya úgy nehezedett rá, mint egy ólomkabát, amelyet soha nem tudott levetni. Jack így élte le az életét, és egy téli napon, a hideg utcán végleg elaludt, miközben a hó csendesen hullott a világra, mintha a Föld is meg akarta volna érteni az ő fájdalmát.

Lélek fénye

Éljük napjainkat, mit a hajnal fénye,

A fájdalom árnya, a szív titkos tükre,

Bár szomorúságtól vérzünk a mélyben,

Mégis élni vágyunk e vad, szép fényben.

A szív úgy szeret, mint egy égő csillag,

Ne temesd el soha, ápold és álmodj,

Ébreszd fel a vágyat, a szenvedélyt, tüzet,

Hisz minden szív hordoz egy szép üzenetet.

Nem szabad hagyni, hogy kialudjon,

A szívben ápolni kell, hogy nehogy elmúljon.

Ha nem teszed meg, kirekeszt a sötét,

Elveszel a múltban, a sötét alagútban.

A múlt már elmúlt, csak emlékekben él,

De szép jövő vár rád, ha szíved újra él,

Sötétben ne félj, hisz a fény mindig él.

Szeress és nevess, éld az életed.

Nevess ki a bánatot, tedd félre a gondot,

Éld meg a pillanatot, hisz csodát hoz holnap.

Minden reggel új esély, új hajnal fakad,

Szárnyaljon szíved, s boldogságra fakad.

Kísért a múlt

A nyári éjszaka csendje idilli volt, a csillagok fényesen ragyogtak az égen. Mike és Anne szorosan egymáshoz bújtak a tábortűz mellett, élvezve a lángok melegét. A lángok halk ropogása betöltötte a csendet, de Mike minden neszre feszülten figyelt. A hűvös szellő végigfutott a nyakán, ahogy eluralkodott rajta a félelem. Titkokkal volt terhes a múltja, és ha Anne megtudná, örökre elveszítené. Fiatalkorában a maffia hálójába került, és álnéven bujkál. Csak idő kérdése volt, mikor találják meg. Ekkor, a hátuk mögött, megroppant egy ág. A maffia már figyelte őket.