Ritka Kincsek

Oly ritka, mint fehér holló,

Ki tisztán, őszinte szavakat szól,

Szíveket mélyen megérintő,

A Földön kincs, ha fellelhető.

Vannak még őszinte emberek,

Őrzik a tiszta beszédet,

Tiszta szavak szeretői,

Hamis szavak gyűlölői.

A gyerekek még olyan tiszták,

Még nem fertőzte meg őket a világ,

Tiszta szívvel szólnak szavaik,

Szinte dalolnak a mondataik.

A költők sorai őszintén szólnak,

Érzékenységükről árulkodnak,

Hazugságtól tiszták, mentesek,

Szeretettől őszintén vezéreltek.

Angyali hópelyhek

Fagyos havon megcsillan a Hold fénye,

Hópelyhek táncolnak a széllel – reménnyel,

A fákon a hó mint puha takaró – elterül,

Hópelyhek hullanak – a felhők szívéből.

Ilyenkor minden csendben megpihen,

Nyugalom hull rám, akár a hópihe,

Minden hópehely – egy szívből jövő szeretet,

Hull-hull az égből – angyali üzenet.

Angyalok küldik – lelkedhez a fényt,

Hópelyhek rejtenek – reményt, megnyugvást,

Kinek fájdalom mardossa szívét,

Oda száll a béke – s hoz megváltást.

Illatos Szív

A virág illata édes,

Az erdő friss, mint a hajnal,

Fák árnyékában nyugalom,

Kellemesen melengető.

A patak vize tiszta,

A sziklák közt csörgedez,

Mindenki megissza,

Az erdő kincse—adja.

A csillagok ragyognak,

Emlékeket őriznek,

Üzennek fentről—

Ragyogjunk mi is lentről.

Illatozzunk hát mi is,

A szerető szív illata,

Mézédes, oly tapadós,

A szeretet szív ragyogó!

Régi Iskolai Emlék

Izgatottan léptem be a terembe,

Örömmel és félelemmel keveredve,

Nagy szemekkel figyeltek a többiek,

A padból alig látszottak ki a legkisebbek.

Imádtam a könyvek új illatát,

A tanító néni kedves mosolyát,

A Gőgös Gúnár könyv minden sorát,

Hiszen megnyitott nekem egy új csodát.

Megtanultam írni szépen, lassan,

Betűk táncoltak, ceruzámmal harcoltam,

Minden szóval közelebb kerültem,

És szavak szerelmese lettem.

Szerelmes kezek

Sétáltunk egymás kezét fogva,

Mint két csillag, egy ég alatt ragyogva,

Téli hideg estén hóesésben,

Szemünk csillogott esti fényekben.

Nem fáztunk, melegített a szívünk,

Forró csókjainkkal fűtöttük bőrünk,

Fiatal szerelmespárként ragyogtunk,

Boldogság volt minden pillanatunk.

Az évek elszálltak, mint a fellegek,

Vagy hóesésben hulló hópelyhek,

Gyermekeink indultak útjukra,

Bennük látjuk magunkat újra.

Egymás kezét fogva szeretve sétálunk,

Már őszülő hajunkat fújja a szél,

Arcunkra ráncok írtak égi meséket,

De a hóesés ma is ugyanolyan szép.

Táncoló falevelek

Napfény álmosan pislákol,

Nyár búcsút int, helyét adja ősznek,

Színes levelek csókolják a Földet,

Takaróként szolgálnak az apró népnek.

Őszi avar illata, ködös hajnal,

Szélben táncoló falevelek látványa,

Semmi sincs ilyen tökéletes, egyedi,

Isten tud csak ilyen gyönyörűt teremteni.

Őszi táj mesél, hosszabbak az esték,

Sárgálló naplementék a horizonton,

Falevelek suttognak széllel beszélgetve,

Családok a melegben beszélgetnek szeretve .

Őszi könnyek

 

Gabriella végignézett a szobán, majd utoljára leült az ágyra. Végigsimított rajta. Kinézett az ablakon: gyönyörű, napsütéses ősz volt; színes falevelek hullottak. A szél felkapta őket, játszott velük. Gabriella könnyei is hullottak, mint a falevelek. Bánat és öröm keveredett bennük. Édesanyja benyitott.

– Kislányom, ne sírj! Új élet vár rád! Mi mindig szeretettel várunk haza – ölelte át.

– Tudom, Anya! Jó lesz külföldön is, de bármennyire is távol leszek, a szívem mindig haza húz, ahol Te vagy – zokogta.

Erre már az édesanyja könnyei is hullani kezdtek, mint az őszi falevelek a fáról.