2024. augusztus 31., szombat
A magány fénye
A Sötétség Fogságában
Margaret hónapok óta kísérletezett gyógynövényekkel, mindent kipróbált, amire csak gondolni lehetett. Végre sikerült kinyernie azt, amit akart. Évekig tanulmányozta és kutatta a növényeket. Bérelt egy lakást messze otthonuktól, ahol patkányokon és egereken végzett kísérleteket. Sötét elméjét fájdalom és bosszú energiája borította be. Tíz éve ismerte meg férjét, Ericet, akit imádott. Gyerekük nem született, mert Margaretnek nem lehetett. Talán ezért is csalta a férje.Két éve magánnyomozót fogadott fel Margaret, így pontosan tudta, ki az a nő, akivel férje évek óta kapcsolatban állt. Biztos volt benne, hogy a vagyon miatt nem vált el tőle. Gazdagok voltak, több vállalat tulajdonosai Margaret és szülei. Eric az egyik vállalatuk igazgatója volt. Semmiképpen nem akarta elveszíteni ezt a jó módot és pozíciót. Titokban találkozott a szeretőjével, aki mellesleg csinos és szép volt. Margaret hozzá képest átlagosan nézett ki.Amióta rájött, hogy Eric csalja, szíve darabokra tört. Nem hisztizett, nem kiabált, és nem adta tudtára Ericnek, hogy tudja. Félt, hogy elhagyja, és ezt nem bírta volna elviselni. Így csendben szenvedett, és szépen lassan beszövődött az elméjébe a sötétség. Évekig tervezte azt az estét, amikor végleg leszámol a férjével.Örült, hogy sikerült előállítania egy olyan mérget, ami színtelen, szagtalan és kimutathatatlan a vérben. Hirtelen szívleállást okoz. Pont ez volt a cél: gyors és hatékony.Boldogan autózott haza. Férje természetesen késő éjszaka ért haza. Tárgyalása volt, ezt mondta. Persze, a szeretőjével. Margaretet megcsapta a férje bőrén maradt női parfüm illata. Kedvesen szólt a férjéhez:– Drágám, olyan rég voltunk együtt hétvégén. Mit szólnál, ha elutaznánk mi ketten? Te is pihennél, hiszen annyit dolgozol. Benne vagy? Úgy örülnék neki!– Nagyon jó ötlet, drágám! Valóban rám fér a pihenés, de rád is! – válaszolta Eric, tudva, hogy nem mondhat ellen. Azt a látszatot kell kelteni, hogy mennyire örül a feleségének. Így is elhanyagolja őt. Néha muszáj.– Ó, de örülök, hogy tetszik az ötletem! Akkor keresek egy szép helyet, és lefoglalom a szállást.– Rendben, drágám! Jó éjt! – és adott egy puszit Eric a feleségének, majd elaludt.Margaret szívét elöntötte a sötét elégedettség. A hétvégére özvegy lesz. Nem bírta elviselni a tudatot, hogy a férje más nőt szeret és ölel. Margaret az elmúlt évek során megváltozott, külsőleg és belsőleg is. Elméje zavaros volt. Néha szórakozottnak tűnt, és elvétett szavakat mondott, de a szülei a túl sok munkára és fáradtságra gondoltak. A sötét gondolatok az arcát szürkévé, a szemeit zavarossá változtatták. Beteg volt. Elmebeteg. Sok nyugtatót és altatót szedett, mert másképp nem bírta elviselni saját érzéseit és gondolatait.Most viszont boldog volt. Elhatározta, hogy szépen kicsinosítja magát. Kozmetikushoz megy, és fodrászhoz is. Egy jó masszázst is akart. Szép akart lenni azon a hétvégén. A férje ölelését akarta érezni, és elérni, hogy kívánja őt, mint házasságuk elején. Mindent megtett ezért.Örömmel aludt el.Másnap elintézett mindent. A hétvégét egy elegáns, tengerparti szállodában fogják tölteni, ahol a hullámok morajlása és a sóval átitatott szellő a tökéletes hátteret adja majd. Időpontokat kért mindenhová. Szinte repdesett örömében. A férje is látta, mennyire várja a felesége a hétvégét. Hát ő egy cseppet sem. Már nem szerette. Látta, hogy milyen labilis és egyre csúnyább lett. Mióta kiderült, hogy nem lehet gyermeke, összetört. Ő mellette volt és támogatta, de Margaret ennek ellenére sem tudta magát túltenni a sok vetélésen és lelki fájdalmakon. Eric belefáradt. Kiábrándult Margaretből.Elérkezett a várva várt utazás reggelének napja.– Drágám, már annyira vártam ezt a napot! Ugye te is? Végre együtt lehetünk kettesben. Nincs munka, nincs telefonálgatás. Két óra autóval az út a tengerpartra. Hamar odaérünk – mondta lelkesen Margaret.– Én is nagyon vártam! Pihenünk, sétálgatunk, fürdünk a tengerben, lazítunk. Köszönöm szépen, hogy megszervezted, Margaret! – válaszolta Eric színlelve.Elindultak, hamar oda is értek. Elfoglalták a szobájukat. Eric felfigyelt Margaretre, hogy milyen szép ma, és ki van virulva. A sminkje kiemelte az arca szépségét. Csinos, de szolid ruhája a test vonalait kidomborította. Szépnek látta, mint régen, kívánatosnak.– Milyen jól nézel ki, Margaret! – dicsérte meg feleségét Eric.– Köszönöm szépen! – válaszolta huncut mosollyal Margaret.– Estére rendeltem vacsorát a szobába, és egy pezsgő is lesz! Még meglepetés is! – közölte lelkesen Margaret a férjével.– Ó, igazán! Már várom! – mondta örömmel Eric.Eric kezdett jól érezni magát. Margaret mindent megtett ezért. A terve sikerült. Sétáltak kézen fogva, és élvezték a tengerpartot és a naplementét. Eljött az este.Margaret kicsinosította magát. Lenge, kivágott, kissé szexis ruhát vett fel. Haját kiengedte, amely szépen omlott le a vállára. Ajkait vörös rúzzsal emelte ki. Eric el volt bűvölve, amikor meglátta.– Gyönyörű vagy, Margaret!– Köszönöm szépen! Ez egy különleges nap – mondta mosolyogva.Megérkezett a vacsora. Margaret elővett egy kis dobozt, és átnyújtotta a férjének.– Mi ez, drágám? Mit ünneplünk? – kérdezte Eric meglepetten. – Tudtommal nincs évfordulónk.– Nincs. Ez az újrakezdésünk alkalmából van. Tudom, az elmúlt években nem voltam a legjobb feleség. De már jobban vagyok, és szeretném, ha minden újra a régi lenne – mondta ártatlanul Margaret.– Én sem voltam a legjobb férj. Türelmesebbnek kellett volna lennem veled. De elfáradtam. Kérlek, bocsásd meg nekem – válaszolta Eric.Eric kinyitotta a dobozt, és egy arany nyaklánc volt benne medállal. A medálba bele volt gravírozva Margaret & Eric neve, és az „Örökké” szó.Nézte a medált, és meghatódott. Mennyire szereti a felesége. Eszébe sem jutott, hogy valami ajándékkal kedveskedjen. Szégyellte is magát. Évek óta szeretője van, a felesége imádja őt. Talán neki is jobban kellene figyelnie rá? Kényeztetnie? Elgondolkodott. Most gyönyörű, és kívánja. Eszébe jutott a múlt. Mennyire szerette őt, és milyen jókat szerelmeskedtek.– Nagyon szép ez a nyaklánc és a medál! Köszönöm szépen, drágám! – hajolt oda, és megcsókolta a feleségét. Margaret visszacsókolta.Megvacsoráztak, beszélgettek és nevetgéltek. A pezsgő is fogyott. Majd bevitték a hálóba a pezsgőt és a poharakat. Eric elment a mosdóba.Margaret elkészítette a kis üveget, amibe a mérget töltötte, hogy belecseppentse Eric poharába. Amikor Eric visszatért a mosdóból, elkezdte csókolgatni Margaretet. Lassan és gyengéden elkezdte leszedni róla a ruhákat, amelyek azonnal a földre hullottak. Végigcsókolta a testét, miközben Margaret is gyengéden érintette és simogatta a férfi mellkasát és minden testrészét. Szenvedélyesen élték meg egymást. Margaret mindent bevetett, amit csak lehetett a szeretkezés során. Eric el volt kábulva, és olyan gyönyört éltek át, amit évek óta nem tapasztaltak. Mikor a szerelmes együttlétük véget ért, mosolyogva nézték egymást.–Ez olyan volt mint régen!–mondta Erick boldogan.–Igen! Pont olyan! Annyira édesen finom.– válaszolta Margaret.Amíg Eric elfordult, Margaret gyorsan beletette a mérget a pohárba, majd odaadta Ericnek. Koccintottak mosolyogva. Pár perc múlva Eric megszólalt:– Kicsit szédülök! Forog velem minden!– Pihenj, drágám! – mondta Margaret.Margaret figyelte, hogyan kábul el a férje. Hamarosan egy mély álomba merült. Légzése lassult, és egyszer csak nem lélegzett. Sikerült! Margaret szívét boldogság töltötte el. Többé nem fog más nőt ölelni! Nézte, ahogy Eric örökre elalszik, és sötét lelke örvendezett.Reggel sírva hívta a mentőket, és eljátszotta a kétségbeesett feleség szerepét.Pár hét múlva kopogtattak az ajtón. Meglepetésére két rendőr állt az ajtóban.– Asszonyom, letartóztatjuk a férje meggyilkolásáért – mondták.A bilincs kattant a csuklóján.Margaret hátralévő életét egy elmegyógyintézetben töltötte. A szer, amin évekig dolgozott, nem bizonyult tökéletesnek. Ki tudták mutatni a férje vérében. Margaret boldogan élt a sötét világában, és egész nap a gyógynövény receptjeit írta az intézetben, amíg meg nem halt.
Romokból újjászületve
Összeolvadás
2024. augusztus 15., csütörtök
Mókus testvérek saját meséje
Hol volt, hol nem volt, volt egy gyönyörű erdő. Hatalmas, magas fákkal
teljes, gyönyörű virágokkal, pipacsokkal, zsályákkal, melyeken szebbnél szebb
pillangók repdestek. Az erdőben sok állat élt, madarak csivitelése hallatszott
mindenhol, tücskök, bogarak, sünök, békességben szeretetben. Itt élt Miki mókus
a családjával és más mókusokkal boldogan. Egy napsütéses, őszi napon, amikor
minden mókus szülő a téli élelmet gyűjtögette, mogyorót, fenyőtobozt, magvakat,
Miki szülei megkérték Mikit, hogy vigyázzon Imire, a kistestvérére. Miki mókus nagyon
nem örült neki, mert már megbeszélte a barátaival, hogy délelőtt mennek ugró
versenyre. Szülei ráparancsoltak, hogy nagyon vigyázzon rá, mert Imi még kicsi
és könnyen eltévedhet. Miki megígérte, ha kissé morcosan is, hogy vigyázz rá,
ne aggódjanak. Miki és Imi a többiekkel elindult a játszótérre, oda, ahol
mindig versenyeket rendeztek, a kicsik meg szaladgálnak és ugrándoznak. Miki
így szólt Imihez, a kistestvéréhez:
– Imi, én megyek versenyt ugrani a barátaimmal, biztosan megnyerem megint a
versenyt, én fogok a leghosszabbat ugrani. Maradj itt, el ne csavarogj! Nem
tudok rád figyelni, ha versenyzem. Ha vége, jövök érted. - utasította Miki
mókus a kistestvérét.
Jól van na, nem kell ilyen hangosan parancsolgatni, értém itt maradok. -
válaszolta Imi. Miki elugrált gyorsan, és már ott is volt a barátainál.
Kezdődött a verseny. Jó messzire ugráltak el a játszótértől, mivel hatalmasakat
tudtak ugrani. Imi mókus egy darabig játszott a többi kismókussal, de egyszer
csak felfigyelt egy gyönyörű pillangóra, és eldöntötte, ő bizony megfogja, és
hazaviszi az anyukájának. Addig-addig kergette, és szaladt utána, hogy észre
sem vette, mennyire eltávolodott a játszótértől, a tisztástól. Már bent találta
magát a sűrű erdőben. Onnan megint egy tisztáson kötött ki. Leült a fűbe
pihenni, és nézegette a virágokat, szagolgatta őket. A pillangó már messze
elrepült. Kicsi volt még, de azt tudta, hogy egyedül maradt, és nem hallotta a
többiek hangját. Megijedt. Elkezdett kiabálni,
– Miki, merre vagy? Miki, félek, eltévedtem! - kiáltotta Mókus Imi elcsukló
hangon, többször is kiabált, de semmi. Tudta, rosszat tett, és Miki keresni
fogja, de vajon meg is találja? A szülei nagyon mérgesek lesznek,
megbocsájtanak neki, hogy nem fogadott szót? Már az sem érdekelte, hogy a
szülei meg haragudnak rá, csak találják meg, annyira félt. Összekuporodott, és
könnyeivel küszködve várta, hogy valaki megtalálja. Megpróbált kiáltani.
– Miki, anya, apa itt vagyok! Hallotok engem? - kiabálta meg egyszer, hátha
meghalják őt.
Válasz nem érkezett. Elkezdett sírni, nagyon félt, ráadásul a nap is egyre
lejjebb ment. Közeledett az este. A mókusok este nem mozognak, mert sok veszély
leselkedik rájuk. A héja a legnagyobb ellenségük.
Eközben Mikinek véget ért a verseny. Megint ő volt a legügyesebb, ő tudott
a leghosszabbakat ugrani. Boldogan, büszkén ugrált vissza a játszótérre, hogy elmondja
Iminek a testvérének az örömét. Kereste mindenhol. Nem találta. Nagyon
megijedt. Hol lehet? Haza nem talál egyedül, ahhoz túl kicsi még. Gondolkodott
merre mehetett. Elindult, kereste mindenhol, az összes helyen, ahová mehetett,
már csak egy felé nem nézte. Teljesen kétségbe esett, mi lesz, ha erre sem
találja? Tette fel magában a kérdést. Akkor bizony haza kell mennie, és mindent
el kell mondania a szüleinek. Tudta, nagyot hibázott. Fontosabb volt neki az
ugró verseny, mint a kistestvére. Amilyen gyorsan csak tudott, ugrált be az
erdőbe. Tudta, kicsit beljebb arra van egy tisztás. Ismerte a helyet. Elkezdett
kiabálni:
–Imi, merre vagy? Imi, válaszolj, ha
hallasz! - amilyen hangosan csak tudott, kiabált.
Közben jobbra-balra ugrált, és figyelte, hátha meglátja. A tisztás szélén
megállt, hogy kifújja magát, mert nagyon elfáradt. Szétnézett, és látta az
égen, hogy egy héja körbe-körbe köröz. Rosszat sejtett. Elkezdett sötétedni,
negyedóra múlva már lemegy a nap. Kiabált, miközben ugrált beljebb a tisztásra.
– Imi, hallasz engem? Imi, válaszolj! - kiabálta Miki mókus
– Itt vagyok, Miki! - jött a segítségkérő hang Imitől – Félek, mert a héja
felettem van. Mit csináljak? - kérdezte remegő hangon a pici mókus
– Megyek, Imi, segítek, elterelem a héját, te ugrálj be az erdőbe, amilyen
gyorsan csak tudsz, és várj meg! El ne menj, ott maradj! - utasította Miki
kistestvérét. Miki, ahogy csak tudott, oda ugrált Imi közelébe. Imi pedig az
erdő felé. A héja összezavarodott, melyik mókusra csapjon le. Miki a tiszta
réten cikázott jobbra balra, és a héja egyre lejjebb repült, már a karmait
nyújtotta, hogy megragadja Mikit. Közben Imi beért az erdőbe. Kiabált Mikinek.
– Beértem az erdőbe, gyere te is! -
Miki megnyugodott, hogy a testvére biztonságban van. Már fogytán volt az
ereje, annyira elfáradt, de összeszedte a maradék energiáját, és kicselezte a
héját. Addig- addig ugrált összevissza, és egyre közelebb az erdőhöz, hogy a
héja feladta. A nagy fák miatt nem tudott közelebb repülni. Miki beért az
erdőbe. Összerogyott a fáradságtól.
– Miki, te egy hős vagy! - ölelte meg kis mókus a bátyját! Megmentetted az
életemet - mondta örömtől könnyezve a kis mókus.
– Dehogy vagyok hős Imi, inkább egy rossz mókusgyerek, aki nem tud vigyázni
a testvérére. - válaszolta szomorúan Miki mókus.
– Én sem fogadtam szót. - vallotta be Imi. Addig kergettem a pillangót,
hogy itt találtam magam. Mind a ketten hibáztunk. -mondta a kis Imi, aki ugyan
még aprócska volt, de nagyon okos kis mókus.
– Igazad van, mind a ketten hibáztunk. Menjünk haza, mert a szüleink már
aggódnak. - mondta Miki.
Bizony, a szülők már nagyon aggódtak, hol lehetnek a gyerekek. Ilyenkor már
mindig itthon kell lenniük. Az anyukájuk kint várta őket az odú ajtajában.
– Gyerekek hol voltatok ilyen sokáig? Nagyon aggódtam már! - kérdezte az
anyukájuk. Imi a kis mókus nagy lelkesen és egyben szomorúan elmesélte, hogy
eltévedt, és Miki milyen bravúrosan cselezte ki a héját, és megmentette az
életét. Miki egy szót sem szólt. Anyukájuk és apukájuk nagy szemekkel figyelték
a történetet. Miki mókus szégyellte magát, hogy nem vigyázott Imire. Várta a
leszidást.
– Figyeljetek jól gyerekek! Mind a ketten hibáztatok. Miki, te nem
vigyáztál a kis testvéredre inkább a verseny érdekelt. Imi, te nem fogadtál
szót Mikinek. Ezért mérges vagyok rátok. Viszont, Miki, büszke vagyok rád,
amiért a saját életedet kockára tetted, hogy meg mentsd a testvéredet a héjától.
Nagy bátorságra és ügyességre vall, éles eszűségre. Büszke vagyok rád is Imi,
mert szót fogadtál Mikinek, és beugráltál gyorsan az erdőbe, és azonnal szóltál
neki, hogy biztonságban vagy. Remélem tanultatok belőle, és legközelebb nem
történik ilyen. Miki bebizonyítottad, mennyire szereted a testvéredet.
Tudjátok, a család, a szeretet mindennél fontosabb. Szeretnünk kell egymást és
vigyázni egymásra. - oktatta ki őket az anyukájuk
A két kis mókus nagy szemekkel figyelte édesanyjukat. Nem szóltak egy szót
sem. Sokat tanultak a mai napi kalandjukból. Alig bírtak elaludni, annyira
megviselte őket a héjás kaland. Nagyon el is fáradtak, mert sokat ugráltak a
menekülés miatt. Édesanyjuk megölelte őket, és jó éjt puszit kaptak. Ma este nem
kellett mesét olvasnia a gyerekeknek. Saját mesét csináltak maguknak. Betakarta
őket és szépen álomba szenderültek.
2024. augusztus 13., kedd
Viharos szerelem