Nem akarom!

Ha már kérni kell, hogy simítsd meg arcom,

Nem akarom!

Ha már kérni kell, hogy meghallgass egy bús napom,

Nem akarom!

Ha már kérni kell, hogy szeress,

Nem akarom!

Hiszen te nem is szeretsz!

Ha magadtól mindezt észre sem veszed,

Szíved üres felém, benne már nem élek én!

Ha kérni kell, az már nem jó,

A szerelem üres szó,

Benne nincs már égető vágy,

A szerelmes ölelést vár.

Édesanya könnyei

 

Egy édesanya olyan, mint egy bástya,

A családjáért, ha kell, harcba szállna.

Oltalmazza őket, akár ereje felett,

Harcos a jelleme, küzdő a szelleme.

Ha eljő a csendes, nyugodt éjszaka,

Az összegyűlt szívfájdalom időszaka,

A bánat könnyei csendesen kitörnek,

Reggelre mosolyogva eltűnnek.

Édesanya anyai ösztöne győz,

A hit ereje mindig nagy erő!

Ha sír is, csendben, titokban éjjel,

Könnyeit a csillagok ragyogják be fénnyel.

Tudja, számára nincs lehetetlen,

A családi gond nem leküzdhetetlen,

A szeretet vára az édesanya,

Isteni csoda, a jóság Ő maga!

Mosoly

 

Nikolett odakiáltott Dávidnak fájdalommal teli hangon:

– Itt az idő! Elfolyt a magzatvizem!

– Akkor viszlek máris a kórházba!

Dávid odaszaladt Nikoletthez, kisegítette a szobából, és beültette az autóba. Keze remegett, miközben a feleségét figyelte. Féltette őt. Gyorsan vezetett, és hamar odaértek a kórházhoz.Nikolett pontosan követte az orvos utasításait. Dávid szorosan fogta a kezét. Az utolsó nagy fájás és nyomás után meghallották a baba sírását. Az újszülöttet azonnal a hasára tették. Már annyira várták ezt a pillanatot. Dávid odahajolt Nikoletthez.

– Te egy hős vagy, Drágám! – mosolygott.

Együtt örültek a kis csodájuknak, gyermeküknek.

Hazugság

Kora reggel Anna késésben volt, és a rohanásban otthon felejtett egy fontos dokumentumot. Vissza kellett fordulnia, pedig már majdnem a munkahelyére ért. Gyorsabban vezetett, mint szokott. Férje, Péter, szabadnapos volt. Édesen aludt, mikor eljött. Csendesen fordította el a kulcsot. Ahogy közeledett a hálószobához, halk nyögések ütötték meg a fülét. Benyitott.Férje a legjobb barátnőjét csókolta; mindketten fehérneműben voltak a hitvesi ágyon. Anna gyomra összerándult, mintha hideg késsel vágtak volna belé. Döbbenten felkiáltott:

– Ezt nem hiszem el! – Becsapta az ajtót, és kirohant. Beült az autójába, ráborult a kormányra, és zokogva mondta:

– Az egész házasságom hazugság volt!

A Szív Reménye

Élni? Miért? Kiért?

A reményért?

A szerelemért?

A boldogságért?

Szeretni valamit,

Szeretni valakit,

Szenvedéllyel,

Mély érzésekkel.

Az igazi remény,

Mélyen gyökerezik,

Nem a szülő,

Nem a család.

A párod az!

Igazi remény,

Mi éltető erő,

Mi a szívben nő.

Szenvedély

Forró nyári napon Veronika izgatottan készülődött. Első találkozása lesz Ádámmal, akivel hónapok óta vágyakozva beszélgetnek a neten. Mindketten negyven felettiek, és szívük hevesen kalapált. Vajon milyen lesz a valóságban? Tetszeni fog neki? Ezek a kérdések kavarogtak benne. Egy kávézóban találkoztak, Veronika szíve a torkában dobogott. Ádám egy szál fehér rózsával lépett be, szemeik találkoztak, és azonnal izzott köztük a levegő.

– Szia, Veronika! – suttogta Ádám szenvedéllyel teli tekintettel.

– Szia, Ádám! – válaszolta Veronika elakadó lélegzettel.

Ádám közelebb lépett, átadta a rózsát, majd gyengéden megérintette Veronika arcát. A vágy szinte tapintható volt. Ajkaik összeértek, és hosszú, forró csókban forrtak össze. Szavakra nem volt szükség.

Új Nap Fénye

Felébredtem, nézem a napkeltét,

Csodálom a ragyogó Nap fényét,

Aranypalástjának elterülését,

Életet hozó nagy szépségét.

Ébredezik a természet,

A madarak álmosan csicseregnek,

Hűvös nyári reggelen,

Csoda tárul elém, nekem.

Köszönöm szépen ezt a napot!

Ki tudja, mit is alkotok?

Én is ragyogok mindenkinek,

Élvezem a reggeli szépséget.

Új nap kezdete mindig reményt hoz,

Friss erővel tölt fel minden reggel,

A fényben új célok bontogatják szárnyaik,

Melyek életre kelnek a hajnal sugarain.