Nyári zápor

A nyári zápor finom, hűsítő hatása,

Frissülést hoz a zöldellő, virágzó tájra,

Fényesen csillognak az esőcseppek,

Mint nedű a felhőkből, ahogy a földre érkeznek.

Piros pipacsok lengedeznek lágyan a szélben,

A gyenge záporban szinte beszélgetnek,

Madarak fürdenek, boldogan énekelnek,

A Békák brekegnek, a gólyák ebédet remélnek.

Kiállok a langyos, nyári esőbe,

Mezítláb a tócsa közepébe,

A finom zápor felüdülés nekem,

Simítja arcomat, nyugtatja lelkemet.

Gyerekkori érzés felszínre jött,

Mezítláb kacagás emléke előjött,

Csuda jó újból gyereknek lenni,

Ötvenévesen újra mindezt átélni!

Az Isteni Üzenet

Sötét gödörbe süllyedve tehetetlenül,

Sikítanál, de fájdalom vesz körül,

Éget a szívfájdalom, akár a tűz,

De te némán, csendben mindent eltűrsz.

Beragadtál, menekülnél, de nem tudsz,

Két kezeddel könyörögve segítségért fordulsz,

Egyedül vagy, csak Isten tudja, mi bajod,

Kezeivel a kezedet fogja, de Te ezt nem tudod.

Simogatja fejed, és szólítja neved,

Halld hát az Isteni üzenetet!

A fájdalomtól nem látsz, nem hallasz,

Pedig önmagadnak így ellent mondasz.

Csendesedj le, és sírd ki magad,

A könnyeiddel eltűnnek a sötét falak,

Leomlanak, és fénysugárként a szívedbe,

Megérkeznek az Isteni szavak.

Álszent

Péter nézte a mellette alvó gyönyörű nőt. Szenvedélyes éjszakát töltöttek együtt. Bűntudat kínozta a lelkét. Katolikus papnak esküdött fel. Testi vágyainak nem tudott ellenállni. Álszent életet élni nem akart. Amanda elbűvölte, a csókjaival, hibátlan testével. Mitévő legyen? Szerette a papi hivatását. De, Amanda is a szívébe költözött.

– Istenem, most mit tegyek? – tette fel a kérdést.

– Dönts! Álszent emberi létezés a legnagyobb bűn! – jött a válsz.

– Köszönöm Istenem!

Játék baba

Viktória párjával Kevinnel hazalátogatott tizenöt év után, a szülői házba. Apukája elhunyt. Nagyon nehezen lépett be a házba, mert a sok rossz emlék visszatért. Apja elzavarta otthonról, mert beleszeretett párjába, akit nem tudott elfogadni. Szótlanul járta körbe a házat.

Elindult fel a lépcsőn. Megállt a gyerekkori szobája előtt. Mély levegőt vett, és belépett. Minden ugyanúgy volt, mint tizenöt évvel ezelőtt. Kezébe vette legkedvesebb játék babáját. Könnyei megindultak, mert eszébe jutott milyen örömmel adta át az apja az ötödik születésnapján.

– Annyira sajnálom apa! Hibáztam! Ne haragudj! – zokogta.

Egy fuvallatot érzett az arcán, és tudta apja még mindig szereti, mert megsimogatta.

Tűz

Amelia és Prot megérkeztek a hegyekbe a családi vendégházba. Hatalmas pelyhekben hullott a hó, nagyon hideg volt. Az egész táj fehérbe borult. Nagyon várták ezt a hosszú hétvégét, melyet végre együtt tölthetnek. Begyújtottak a kandallóba. A tűz látványa kellemes hangulatot teremtett. Meg vacsoráztak, mellé finom bort iszogattak.

Leültek a kandalló elé a medvebőrre, és kortyolgatták a bort. Beszélgettek. Prot elővett a zsebéből egy kis dobozt. Kinyitotta és azt kérdezte:

– Leszel a feleségem? Egy életen át szeretni foglak.

Ameliát meglepetésként érte. Alig tudott megszólalni.

– Igen! Boldogan! – válaszolta örömtől könnyes szemmel a lány.

A medvebőrön folytatták a csodás estét, szenvedélyesen.

Ha virág lehetnék...

Ha virág lehetnék, csakis különleges;

Oly gyönyörűen ritka, illatozóan fényes,

Nem mutatkoznék én, csak annak, ki számomra értékes,

Őt szirmaimmal betakarnám, illatommal elringatnám.

Dúdolnám neki a természet szépséges dalát,

Puha szirmaimon édesen elaltatnám,

Sugároznám fényemet a szívébe-lelkébe,

A reggeli napfényben örömteli szeretetben ébredne.

Molly kutya

 

Hosszú fülű virsli kutya,

Négy kis lába tipe-topa,

Fűben imád hentergni,

Pocakját jól megsüttetni.

Napozik is ám, jó sokat,

A földbe is ás sok lyukat,

Szeretettel megnyalogat,

Jobbra- balra is bólogat.

Kis tacskó, de olyan édes,

Jutalomért sokra képes,

Szeret enni finomakat,

Horkolgat is jó nagyokat.

Jaj, az esőt nem szereti!

Akkor minden előveszi;

Pakol össze, pakol vissza,

Sehol sincsen ám nyugalma.

Okos kutya a Mollyka,

Családunknak hű kis tagja,

Körtáncot jár pici lába,

Úgy fogad minket a drága.